Várjátékok

A Völgy legnagyobb rendezvénye az Álmosvölgyi Várjátékok. Az évek során több tucat gyalogos és lovasíjász bemutatót tartottunk különböző rendezvényeken, ünnepségeken de úgy gondoltuk, hogy igazán nagy színpadias előadást csakis a Völgyben tudunk megvalósítani. Ezért 2008 tavaszán építettünk egy földvárat, mely igazán hatásos háttere egy IX-X. századi történelmi várjátéknak. Megpróbáljuk bemutatni erre a korra jellemző harcászati stílusokat, fegyvereket és harcosokat.

Minden évben törekszünk, hogy minél látványosabb, izgalmasabb előadást lásson a helyszínre érkező több ezer vendég. Idén minden eddiginél látványosabb Várjátékra készülünk, melynek a fő attrakciója a földvár felgyújtása. A korábbi évekhez hasonlóan most is több tucat lovasíjász és gyalogos vesz részt a Várjátékon.

A Várjátékok ideje alatt többféle program várja az érdeklődőket:

- lovaglás

- íjászat

- csatacsillag hajítás

- tevegelés

- történelmi előadás a jurtában

- lovasíjász verseny

- ostoros bemutató 

Az egész napos programok mellett lehetőség nyílik értékes és igazi mesteremberek által készített kézműves tárgyak megvásárlására is.

Várjátékok időpontja:2014 május 31

Az egésznapos programok szombaton 9 órakor kezdődnek és 19 óráig tartanak. A várjátékok kétórás előadása 14 órakor kezdődik.

Reméljük aki az eddigi várjátékokon jól érezte magát az idén is megtisztel bennünket részvételével, de újabb nézők részvételére is számítunk.

A belépőjegy ára: 1500Ft

családoknak 10% kedvezmény